első szerelem

Az első pár mondat egyből egy koppintással indul. De csak azért mert más írta még érezhetem a sajátomnak. Ahogyan ezt a pár sort is, amint meghallottam már az enyém volt. A lelkemben éreztem. Egy hangvolt melyet legbelsőbb énem ordított ki.

Hallottam ahogy vert a szívem
mindenki szívét hallottam.
Hallgattam a zsivajt melyet ültünkben csaptunk.
Kővé meredtünk…
és elsötétült a szoba.

Egyszerre szomorított el és kápráztatott el. Valami furcsát éreztem a szívemben. Nem fájdalom, de lehetne. Nem szeretet, de lehetne. Nem tudtam mi lehet ez, de többet akartam minden másodpercben. Aztán elkezdett halványulni. Minél többször olvastam, minél többet láttam, annál kevesebbet éreztem. Életemben először ha bár éppen hogy csak egy pillanatra de ekkor találkoztam először a szerelemmel. Most már, ma már biztos vagyok hogy akkor voltam életemben először szerelmes. Ezt akkori fejjel sehogy se tudtam volna felfogni. Nem értettem volna hogyan lehetek szerelmes egy tárgyba, betűkbe, mondatokba, egy novella kis aprónyi darabjába. Még ma se értem teljesen hogy hogyan esünk bele ebbe az ördögi csapdába, de szeretek benne lenni. Azt gondoltam hogy valaki csak akkor lehet igazán szerelmes ha a másik fél viszonozza vagy legalábbis képes lenne viszonozni azt. Hogy ha valaki szerelembe esik akkor minden más lesz. De semmi se történt. Átsiklottam felette. Nem élveztem ki életem első szerelmét, habár csak egy pár mondat is volt amibe belesetem. Ezért mondjuk azt hogy beleestem valakibe vagy valamibe, mert egy csapdába esel bele. És nem maga az érzés a csapda, hanem az hogy vagy nem ismered fel vagy másnak álcázza magát. Nem élvezed ki mert nem is tudod hogy mi is valójában ami előtted áll. Csak akkor jössz rá, mikor már a hátad mögött van, mikor már elmúlt. Akkor jössz rá melyik csapdában voltál. Melyik csapdába zúgtál bele. De van amikor nem ez történik. Van amikor csak ülsz és fekszel. Hallgatod a saját és mások szívdobogását körülötted. És hirtelen elsötétül a szoba. És akkor látod a csapdát amibe beleestél. Ha szerencséd van ez akkor történik amikor még nem túl késő. Amikor még tehetsz az elmúlás ellen. Mert ha szerencséd van benned van a hiba, és így még rendbe hozhatod a dolgokat.

...tudatlakoké a világ?..

Tudod hogy milyen mikor minden hirtelen összedől és csak a sötétség marad neked, majd megint minden újból fényre gyúlik és nem találod már ott a helyedet? Mert túl sokáig voltál a sötétben ahhoz hogy megint a fényben élj. Ezért megteszel minden hogy megint lekerülj. De erről te nem tudsz. Nem-nem sajnos nem ilyen egyszerű a dolog. Csak akkor veszed észre mit is csinálsz igazán, mikor már a közepében vagy. Nyakig úszol benne. Ezután átkozod magadat mert nem érted miért nem tudod értékelni a jót, az egyszerűt, a mindennapit. Tudod viszont mikor tényleg visszakerülsz akkor egyszerűen megint csak a sötétség van. Folyton magadat rágod és ennek ellenére kívülről te vagy a szerencsés lány. Akinek szép családja, jó fej bátya, és mindene megvan. Mindenki mindent akar. Csak azt nem tudják hogy ha valakinek megvan mindene akkor igazából semmije sincsen. Mert a minden semmi. Mindenki irigyeli az életemet. De én bármit megtennék egy másikért. Furcsa hogy az embereknek mindig az kell ami nincsen. A semmi. Én is ebbe a hibába estem de rájöttem de ezzel semmi se változott, max annyi hogy most már elfojtom magamban az ilyen vágyakat. Az értelmetlen, önző, hülye álmokat. Inkább másokra koncentrálok. A barátaimra. Sokkal jobban szeretem az ő problémáikat megoldani és meghallgatni mint a sajátjaimmal foglalkozni. És miért? Mert maximalista vagyok. Nem tudom elviselni ha valamire nem tudom a választ. És a fejemben sajnos több mint egy tucat ilyen kérdés van most. Hát nem vicces? Kihívásokat keresek és végül olyanokat lelek melyeket nem kellett volna. Az kívánom soha meg sem találtam volna őket. És ez azt is jelenti hogy gyáva vagyok, és hazug. Mivel egy olyan képet mutatok a világnak ami nem én vagyok és mivel nem vagyok képes bevallani még magamnak sem hogy IGEN van nem egy kérdés a fejemben magammal kapcsolatban és a családommal kapcsolatban amiről fogalmam sincsen. De ez így jó. Lehet hogy ezek is olyanok mint a kérdések. Jobb ha titokban maradnak. Vannak dolgok amiknek nem kell kiderülnie. Mindenki mindent tudni akar, pedig a tudatlanok a legboldogabbak. Egyenlőre én is inkább próbálom élvezni a tudatlanságot és nem törődni a kis ördöggel a fejemben ami fúrja az oldalamat minden.. egyes... nap. És ha mégis úgy döntenék hogy engedek a kisördögnek azt mondom magamnak. ........ Erre mindenkinek magának kell rájönnie. Nem fogom megkönnyíteni senki se a dolgát. Mindenkinek magának kell rájönnie az eszenciára, mellyel lekötheted ( szó szerint) a kisördögöt. Amely ott él mindenkiben. Sok szerencsét.